Barion Pixel

MD online classes

MD online classes

/scroll down for english/

Kedves MD Family!

Az érzékeny helyzetre való tekintettel felfüggesztjük a táncstúdiónk működését, hétfőtől online lesznek a táncórák. Biztosan ti is napi szinten találkoztok a járványt érintő újabb és újabb hírekkel, részünkről is felelőtlenség lenne úgy tenni, mintha minden ugyanolyan lenne, mint eddig. Tudjuk, hogy mindig bíztok/bíztatok bennünk és hisztek a működésünkben, most is a ti érdekeiteket szolgálva hozzuk meg a legmegfelelőbb döntéseket.

Mi mindent megfogunk tenni azért, hogy megkapjátok ebben a bizonytalan időszakban is az MD életérzést. Már el is kezdtünk dolgozni nektek az online tananyagon, hogy minél hamarabb alkalmazkodhassunk ehhez az új szituációhoz, hétfőn (március 16.) délután startolunk.

Bízunk benne, hogy ez a kialakult helyzet minél előbb elcsitul és minden visszatér a normális kerékvágásba, hogy újból együtt tudjunk energiát cserélni és a stúdiónkban táncolni.

Fontosnak tartjuk figyelembe venni egy ilyen helyzetben a kollektív gondolkodást, az egymás segítésén alapuló összetartást, hiszen ti tanulók, magatok vagytok a tánciskola.

A jelenlegi krízishelyzettől függetlenül is vannak értékek, amiket szeretnénk most a középpontba helyezni:

– figyeljünk oda egymásra
– pozitív hozzáállás a világhoz
– az unatkozás egy normális fázis
– alapvető személyes higiénia betartása
– a bizalom az alapja mindennek

Az online működést érintő részletes infókkal, órarenddel kapcsolatosan minél előbb küldjük nektek az újabb tájékoztatást.

Üdvözlettel,

MD Team

_________________________

Dear MD Family!

Because of the sensitive situation we will suspend our dance studio’s functioning, we will hold online classes starting from Monday. You are all seeing the news and recent updates, that is indeed why it would be irrisponsible from us not to act. We know that you all trust us, we are taking these measures in order to protect you.

We will do everything we can in order to keep our MD lifestyle and feeling going. We already started working on our online teaching schedules, and we will start airing them in the afternoon of March 16th.

We hope that this situation will be solved as soon as possible, and we can share our energies in our studios together.

It’s important to highlight collective thinking and work towards helping each other, because it’s you students, who keep our dance school going.

Even regarding this crisis situation, we still have our priorities:

-look after each other
-positive attitude towards the world
-just know that being bored is a normal phrasis
-keep your personal hygene
-trust is the base of everything

Regarding our online teaching and detailed schedule, we will send you these as soon as possible.

Regards,

MD Team