MD 2019 Szeptemberi Beiratkozás
Köszöntünk az MD-ben!
Kimaxoltuk az előző félévet és szerényen azt mondhatjuk, hogy a kitűzött céljainkat elértük. Amellett, hogy magas szinten tartottuk a táncoktatás minőségét, igyekeztünk minél több lehetőséget adni a diákjainknak. Márciusban új stúdiót nyitottunk, ahol még nagyobb teret tudtunk adni az oktatásnak. Több nagy rendezvényen is megmutattuk magunkat, ahol a tanárok mellett a diákjaink is lehetőséget kaptak a bizonyításra. Részt vettünk az UEFA női BL megnyitóján, valamint a Huawei-el és a H&M-el dolgoztunk együtt. Év végi gálánk remek hangulatban telt ami után még jobban vártuk a nyári táborunkat. Ha te is átélnéd velünk az MD életérzést akkor várunk téged is a szeptemberi kezdésnél.
Szeptemberben 21 különböző csoportba várjuk a jelentkezéseteket. Nem kell megijednetek, hiszen átlátható jelentkezéssel és órarenddel szolgálunk. Hétfőtől péntekig minden csoportípúsunknak van órája. Nyugodtan add le most a jelentkezésedet! Ha még nem tudod az órarendedet akkor is jelentkezz bátran, lesz lehetőséged megváltoztatni a jelentkezésed.
Gyorsított jelentkezés: MD-seknek elég egy üzenet küldeni nekünk és felírunk benneteket a listára. ( masterdancetanciskola@gmail.com )
Kezdés:
2019. Szeptember 2. hétfőn Astorián
2019. Szeptember 4. szerdán Arany Jánoson
Újdonságok a következő szemeszterben:
Biztosan garantálhatjuk, hogy rengeteg külföldi tanár fog nálunk órát tartani és idén is tartjuk a heti 1 workshop szokásunkat. Mostantól a gáláinkat tematikus, kis színházi formában fogjuk előadni. Természetesen sportprogramokból és bulikból sem lesz hiány.
Várunk mindenkit sok szeretettel!
Költségek:
Annak ellenére, hogy a tánc még mindig a legolcsóbb sportok közé tartozik, szeretnénk egy átlátható képet mutatni arról milyen költségekkel lehet számolni a havi tagdíjon felül.
MD póló – 4000 Ft
WS-ek – 1000-5000 Ft
Gála – 4000-5000 Ft (tartalmazza a jegy árát)
Tábor – 45.000-55.000 Ft
___________________________
In English
___________________________
Welcome to MD. We worked like crazy in the previous semester and are happy to say we achieved all of our goals. We aspired to give more opportunities for our students while maintaining the quality of the lessons. We also opened a new studio in March where we have more space for teaching. Several big events gave us a chance to prove ourselves. This year we participated in the opening ceremony of the UEFA women’s champions league and we also got to work with Huawei and H&M. Our gala at the end of the year went perfectly, leaving us anticipating the summer camp even more.
If you want to be a part of the MD-feel then don’t hesitate to register! We’ll see each other in September. You can choose from 21 dance groups starting from September and we also provide an easily readable timetable so there’s no need to worry. Every type of our groups has classes from Monday to Friday.
You can register now even if you don’t know your schedule for the year. You’ll have the opportunity to change it.
Starting dates:
Monday 2nd September 2019 – at Astoria Studio
Wednesday 4th September 2019 – Arany János Studio
Fresh this semester: We guarantee that loads of foreign teachers are coming to give classes and we will continue with the weekly workshops. From now on expect our gala shows to be performed in a more theatrical way. And of course there will be no shortage of sport events and parties.
Expenses: Despite dance being one of the cheapest sports we would like to draft further expenses (monthly fee excluded)
MD t-shirt 4000Ft
Workshops 1000 – 5000 Ft
Gala 4000 – 5000 Ft (includes tickets)
Camp 45.000 – 55.000 Ft