Barion Pixel

House Táncóra

House Táncóra

HOUSE DANCE :

Valószínűleg meglepően hangzik, viszont a hip-hop és house kapcsolata több szempontból is szorosabb mint gondolnánk, de először kezdjük magavál a house fogalmával, mivel annak is több olvasata van.

A house, mint zenei irányzat elnevezés eredete a Chicago-i “Warehouse” klubb nevéhez köthető, ahol a New York-i DJ, Frankie Knuckles szettjeinek egyedi hangzásának népszerűsége által, az ott játszott stílust house zenének kezdték hívni, mivel a “Just gimme that house music!” mondat gyakran hangzott el az akkori lemezboltokban.

Másrészt, a house – ahogy ez a tánchoz kapcsolódó kultúrában több esetben is megnyilvánul – mélyebb jelentéstartalommal bír. A house (ház) utalás az otthonra, a helyre ahol biztonságban önmagunk lehetünk, valamint átvitt értelemben a családra, tánc klubbokban kialakult közösségekre.

A mai értelemben vett house zene létrejöttét – ahogy a hip-hop-ot is – a disco zene szülte.

Nem elhanyagolható tényező, hogy a legjobb DJ-k először táncosok, kreatív művészek vagy épp hangmérnökök voltak és ebből szempontból pl. a táncosból avanzsált lemezlovasok újabb szintre emelhették a tánczene fogalmát, mivel ők jobban érezték azt, hogy melyik számokkal “hangolhatják” a klubbok közönségét.

A house dance gyakorlatilag számtalan korábbi stílus ötvözete, hiszen tartalmazza a salsa, breaking, roller skating, tap dance, balett, capoeira, hip-hop és sok más tánc mozdulatait is.

A hip-hop és house kapcsolata, tehát egyrészt azok közös gyökere, a disco zene, másrészt a táncosok, mivel ugyanaz a táncos közeg járt a hip-hop és house klubbokba is.

Ennek bizonyítéka a New York-i MOPTOP family, akik a hip-hop és house tánc fejlődésében is meghatározó szerepet töltenek be, valamint ők a felelősek ezen stílusok táncstudiókba kerülésért is, mivel ezek a tánc stílusok alapvetően klubbtáncra és nem az oktatásra voltak kihegyezve .

Ahogy a house egyik kulcsfigurája, Ejoe Wilson mondta:

“ Don’t move to music, let music move you“, azaz

 “Ne a zenére mozogj, hagyd hogy a zene mozgasson ”.

Amennyiben érdeklődsz a house táncórák iránt, ne felejtsd el megnézni órarendünket! Több időpontban is indítunk kurzusokat Sudár Heni vezetésével!